Kollégáink közel 10 év kivitelezésben és tervezésben szerzett tapasztalattal rendelkeznek az egészen egyszerű építési feladatoktól, az akár 450 millió forintos beruházási értékű projektekig.
Minden építési projekthez ajánlott egy pontos költségkiírás készítése. 2017 január 1. napjától az egyszerű bejelentési tervdokumentációk mellékletében is szerepelnie kell. Az engedélyhez kötött projektek esetében pedig a kiviteli tervek mellékletét képezi a pontos költségvetési kiírás.
Minden esetben TERC programkörnyezetben készítjük az árazott és árazatlan költségvetéseket. Az elkészült kiírást TERC, Excel és PDF formátumokban tudjuk szolgáltatni.
Amennyiben egy beruházáshoz még nem készült költségvetés, akkor a kivitelező kiválasztásához szükséges egy tételes kiírás összeállítása, ami tükrözi a tervek részleteit és mennyiségeit. Fontos, hogy a beruházó pontosan össze tudja hasonlítani a beérkező kivitelezői ajánlatokat, ehhez pedig egységes kiírást kell átadni a vállalkozóknak.
Egy kiírás összeállításához más gondolkodásmód szükséges, mint a tervezéshez. Elengedhetetlen hozzá a kivitelezési tapasztalat, a kiírást a megvalósítási folyamat felől nézve kell összeállítani. Éppen ezért a tervezők részéről észszerű döntés, a kiírás készítéseket olyan emberre bízni, akinek ez a szakterülete.
Nem kell külön alkalmazottat fenntartani a változó gyakorisággal érkező árajánlatok elkészítéséhez. Elegendő megadnia, hogy milyen rezsióradíjjal kíván dolgozni az adott projekten, illetve, hogy a TERC adatbázisában szereplő listaárakhoz képest milyen irányban kíván eltérni, és mi összeállítjuk az árazott költségkiírást.
Rendelkezésre álló tervek átnézése, szükséges kérdések összeírása, és egyeztetése a megrendelővel.
Tervek pontos átszámolása. A szükséges munkafolyamatoknak megfelelően, sok esetben extra mennyiségekkel kell kalkulálni.
Minden esetben igyekszünk a TERC rendszerében elérhető tételeket használni, de sok tervnél elkerülhetetlen egyedi részfeladatok összeírása. Ezeket külön jelöléssel látjuk el.
Amennyiben szükséges, a leegyeztett módon árazásra kerülnek a költségvetési kiírás tételei.
Az építési munkák befejeztével, a Kivitelező elmondása szerint nagyon régen nem találkozott ennyire pontos és részletes kiírással, ami alapján elvállalta a munkákat.
Céges beruházásunk során a Kivitelező nem tudott pótmunkát érvényesíteni, mert a költségvetési kiírás a terv minden részletét tartalmazta
Mikor megkaptam a költségkiírását és árazás miatt elkezdtem átszámolni és leellenőrizni, nem találtam benne hibát vagy hiányosságot. Bátrán vállalkoztam a kiírás alapján.